Néhány nappal ezelőtt valamiért nem úgy sikerült a laptop feltöltése, ahogy azt a mérnökök annak idején elképzelték, azóta képtelenség megmondani, mennyit képes a rendszer akkumulátorról működni:
Itt éppen az látható, hogy sokkal tovább bírja, mint ameddig bírja. Bónuszként odabiggyeszthetném a Windows saját becslését, amely a kép készítésekor 1 óra 10 perc volt.
Töltő nélkül sehová.
Azért jó, ha két számítógéped van, mert az egyikről mindig meg tudod írni, mi kínja van a másiknak.
Elolvastam Handrás véleményét a Windows Start menüjéről.
Handrás blogjának annak ellenére vagyok rendszeres olvasója, hogy az Apple-lel kapcsolatos dolgok nem igazán érdekelnek. Van stílusa, a maga területén mondhatni profi és nem volt rá jellemző az ok nélküli vagy tudatlanságból eredő trollkodás. A hivatkozott írást viszont nem értem. Tőle nem vártam volna ilyet. Nem azt nem értem, amit mondani akar. Azt nem értem, miért így mondja. Azt nem értem, miért mondja egyáltalán. Hogy mi értelme volt ennek.
A fő kérdés ugye az, hogy miért nem képes a Microsoft túllépni ezen a Start menü dolgon, miért kell ezt az otromba, használhatatlan, ósdi megoldást használni 2009-ben, mikor egy másik operációs rendszerben régóta létezik a _tökéletes_ programindító, aminél nem kell jobb, meg nem takarja ki a fél desktopot a négyoldalas könyvtárstruktúra, amiben amúgy sem találni meg semmit, csak a kikapcsológombot, de azt meg minek. Nem kezdem el ízekre szedni az OS X-et és végigsorolni, hogy mennyi minden nem tetszett benne abban a két napban, amíg alkalmam volt közelről tanulmányozni egy előző generációs iMac-en, pedig volt számos ilyen elem, mert azt gondolom, hogy így, egy (ráadásul irreleváns) kép alapján nekifutásból lefikkantani a komplett rendszert nem elegáns.
Nagyon régóta ott tart az egész Apple-Microsoft rant, hogy ha valami a Windows-ban másképp működik, mint Mac-en, akkor az nyilvánvalóan trágya, mert, ellenben ha valami a Windows-ban majdnem olyan, mint Mac-en, akkor az nyilvánvalóan plágium, mert. Ez nagyon vicces, szerencsére az ókori görög filozófusok idején még nem létezett számítógép, mert biztos halomra ölték volna egymást egy barátságosnak induló copy-party során, mi meg itt állnánk anélkül, hogy tudnánk, melyik német focicsapatban játszott Kant meg Hegel. (Szerintem Werder Bremen.) Az egyikben így képzelik el a programindítást, mert Steve* szerint így jó, a másikban meg úgy képzelik el, mert Steve** szerint úgy jó.
Az, hogy mi minden van egy default Start menüben, lényegtelen. A default Start menü addig létezik, amíg az ember feltelepítgeti a számára szükséges alkalmazásokat, a felhasználó ugyanis birtokában van a testreszabás nevű informatikai szuperképességnek, melynek használatával képes a maga kis digitális környezetét saját maga számára kényelmessé tenni, hovatovább erre csakis ő maga képes, nem végzi el helyette Steve* vagy Steve**. Ha meg erre nem veszi a fáradságot, akkor ne sírjon a szája. Mindenesetre Windows XP óta percek alatt összekattintgatható egy olyan Start menü, amiben egyszer sem kell a Minden programot lenyitni, ergo nem takarja ki a desktopot, nem kell benne kutatni, nem kell ábécé sorrendbe rendezni. Mondjuk, ellenérvnek marha jó, azt aláírom.
Szóval nem értem, miért kellett ez. Most megnyomom a Maximize gombot.
* Steve Ballmer
** Steve Jobs
Annyi még a fejlemény, hogy a két héttel ezelőtt drámai lelépővel kiszenvedő tápegység, amely a ház tartozékaként került a tulajdonomba és 400W-os és Mercury gyártmány és a tápguruk egybehangzó véleménye szerint nem is tápegység, hanem ipari hulladék és ennek ellenére gond nélkül lehúzott öt és fél évet és volt pofája úgy leégni, hogy önmagán kívül másban nem tett kárt, helyettesítődött egy új, jobb, drágább, megbízhatóbb, halkabb, hatékonyabb, ZÖLDEBB darabbal, ami ugyan nem a vágyott Corsair CX400, mert az minden boltban van raktáron, csak a raktár van olyan messze, hogy két hét alatt hoznák elibém, hanem egy 370W-os FSP-belű Gigabyte Odin, amit beszereltem és összedugtam és bekapcsoltam és működni kezdett minden, csak tegnap ajándékként megjelent a mértéktelen merevlemez-tekergetés és azóta is tart, például Chrome-ban két tab közötti váltás során öt másodpercig az aktív tabból a nagy fehérséget látom csupán, aztán lassanként kirajzolódnak az elemek és onnantól majdnem minden remeknek nevezhető, kivéve, hogy a Flash videókból csak minden második frame-et látom, tehát ez volna a problémám, doktor úr, meg még a helytelen központozás...
Mert vannak az embernek olyan barátai, akik folyton belekényszerítik a bűnbe.
